2016. augusztus 24., szerda

Az a bizonyos kérdőív

Igen, az a kérdőív, amit nemrégiben feltettem, abban a reményben, hogy páran készek kitölteni ezt a félperces felmérést (:D). 47 ember vállalkozott erre, akiknek nagyon hálás vagyok ezért (<3), még akkor is, ha volt pár értelmetlen válasz.
már három napja áll a bejegyzés, nem is tudom miért nem tettem még ki, de most itt van. :D
Úgy gondoltam, megosztom veletek az eredményt, és leírom, melyik kérdésnek mi lett volna a célja, az értelme, mert volt egy-két érdekes válasz is, amit nem nagyon tudtam mire vélni.
És mielőtt bárki is rákérdezne, a kérdőív erre a blogra vonatkozott, hogy feldobjam egy picit, és ne csak kritikák, meg fejlécek tömkelegét találjatok itt, ráadásul eljutottam arra a pontra, hogy időnként kiírnám magam (, erre eddig nem volt nagyon sok példa).

Erre a kérdésre a 47 emberből nyolcan nemmel, harminckilencen pedig igennel válaszoltak. Néhányan félreértelmezték a kérdést. Nem, nem arról szólt a kérdés, hogy érdekelne-e egy, az unalmas mindennapjaimmal teletömött blog, hanem arról, hogy van-e igény egy-két ilyen posztra, amiknek ráadásul a témája nem az lesz, hogy ezt csináltam aznap, meg ilyenek, hanem ha van valami érdekesség, amiről úgy gondolom, érdekelhet valakit, megosztom.
Ehhez nincs külön hozzáfűznivalóm, örülök, hogy vannak érdeklődők minden kategóriára, illetve csatolnám az egyéb lehetőségekhez megadottakat. Mindent leírok, amit találok, ha van valami többször, azt nyilván csak egyszer.
  • "Nem"
  • "One Direction"
  • "Semmi" (2 ember)
  • "Cikkek"
  • "Magándolgok, sulis ügyek, hétköznapok"
  • "Minden :D"
  • "Igazából mindenféle amit az író érdekesnek tart! :)"
Na, itt voltak azok a bizonyos válaszok, amikről fentebb írtam.
  • "Csak"
  • "Csak akkor lenne érdekes, ha az olvasókkal tartanád a kapcsolatot és egy történetes blogon pár infót megosztanál magaddal. De az nem érdekel mit csinálsz minden nap."
  • "Mert nem"
  • "One Direction"
  • "Ne vedd túl személyesre, kerüld a magánéleteddel kapcsolatos dolgokat."
  • "Mert szerintem nem ránk tartozik, de érdekel és szívesen olvasom őket"
  • "Kizárt dolog mert nem tudom, meg amúgy sem szeretem a blogokat."
  • "Mert unalmasak"
  • "Blablablaszobor!" :)

Nem akartam senkit megsérteni a válaszok kimásolásával, tehát ne vegye senki magára.

Ez volt tehát az a bizonyos kérdőív, amit néhány napja publikáltam (lassan egy hete). Ha esetleg az igennel válaszolókat még mindig érdekli a téma, akkor nyugodtan gyertek a blogra, mindekit örömmel látok. Valószínűleg minden témában írni fogok egy keveset, mert mindegyiket szeretem :D

xxRocha A. R.

2016. augusztus 19., péntek

3. Kritika: The Heir

Lassacskán meghoztam a következő kritikát is :)
Link
Design: A kinézet gyönyörű, de a fejléc még színben sem illik hozzá. Erről ennyit, mert nem erről kértetek értékelést. A modulok teljesen rendben vannak, jó sorrendben, nem hiszem, hogy bármit is kéne változtatni rajta. A fejezetek menüpont lemaradt jó pár résszel a főoldalhoz képest, ezt mindenképp frissítsétek.
4.5/5
Cím: Illik a történethez, nem sablonos, rendben van, amennyiben tudod a jelentését, figyelemfelkeltő a fantasy-imádóknak.
3/3
Fülszöveg: Első ránézésre rövidnek tűnik, de miután elolvastam, elégedett voltam vele. Nem árul el sokat, csak annyit, amennyit egy jó tartalomtól elvárhatunk. 'Rengeteg' ismeretlen elemet, nevet tartalmaz, de idővel kiderül, melyik mit jelentett.
10/10
Történet: Eredeti, ötletes, nem tartozik a sablonblogok végtelen listájába. Jól ki lett találva, de túl gyorsan pörög a történet, nincs eléggé kidolgozva. Meghal valaki, aki egyébként a kedvenc szereplőm lenne, de nem volt időm megismerni őt, mert (kb.) négy oldal után elhalálozott. Vagy éppenséggel a Nesonával  történt események. Olyan gyorsan történt minden, hogy akár (tudom, durvának fog hangozni, de nem találtam más szót rá) ribancnak is tűnhet, az alapján, hogy egy oldal alatt túllépett a helyzeten, miután látta 
A másik problémám a történettel kapcsolatban a múltban történtek átadása és az álmok. Ha a múltban csak egy időpontra mennél vissza akár többször is, akkor semmi baj nem lenne vele, de így az időpontok nélkül elveszek bennük, és azt sem tudom, hol vagyok. Ráadásul, azt is könnyű összekeverni, hogy mi álom, és mi múlt, elvégre mindkettő sima, dőlt betűs szöveg. Az utolsó részeknél már nagyjából képben voltam, és akkor kezdtem sajnálni, hogy kevés rész van.
A Stallen szemszögöt túlzásnak találtam, mert a nők, vagy a 'gyenge' férfiak mutatják ki az érzéseiket ennyire, és nem egy erős trónörökös, mert az azt jelenti, hogy túl 'puhány' az uralkodáshoz. Persze, értem, hogy fáj neki meg minden, de neki kell összeszednie magát (,ahogy a koronázás beszédénél is tette).
Azt nem mondanám, hogy sok benne a fordulat, mégis kiszámíthatatlan, és nem sok olyan rész van ahol sejteni lehet, mi fog történnni.
Fogalmazás: A történet E/1-ben játszódik, de több szereplő szemszögét is megismerhetjük. A fogalmazás szerethető, a jelenben könnyen megérthető.
Arra figyeljetek, hogy a számokat írjátok ki ((kivéve, ha évszám, nagy szám,) az első fejezetben találtam erre példát).
Nem ritka, hogy részenként két-három szó nagyon félre van gépelve, nemcsak a betűk vannak össze-vissza, de gyakran szóköz is megtalálható a 'szóban'.
7/10
Összegzés: Nem rossz történet, látszik, ez a pontozáson is látszik, ahogy az is, hogy az írók sok időt beleölnek, hogy jó legyen, az olvasók pedig élvezzék a történetet, szívesen járjanak fel az oldalra, bár ahogy láttam, sajnos nem kaptok sok visszajelzést. A feliratkozás részemről egy hajszálon múlott. Talán a múlt leírásán, vagy éppenséggel az események pörgésén dőlt el. Egy biztos, ha egy picit több odafigyeléssel írtok, befékezve, remek történet lesz, legalábbis, ha az ötleteiktől nem váltok meg, mert azokban nem találni kifogást. Blogok közt hasonlót sem olvastam, könyvek közt se nagyon (rengeteget olvasok), ez pedig azt jelenti, hogy eredeti, ami mindenképp a blog előnyére szolgál.
Össz.: 24.5/28

2016. augusztus 15., hétfő

#3 Fejléc (+indokok)

Nagyon eltűntem az utóbbi másfél hónapban. Nagyrészt azért, mert nyaraláson voltam, és nem volt használható internet, ha meg volt, nem értem rá. Ráadsul, kövezzetek meg, de most, hogy kicsit pihenhetten, nem sok kedvem volt hozzá ezzel is törődni, arra ott vannak a hétköznapok. Most hozok egy fejlécet és remélhetőleg három napon belül egy kritikát.
xx Rocha

Nélküled nem megy